A Gyermekek nyara 2017 után következet öt napos gasztronómiai projekt. Egyre fontosabbnak tartjuk a gyermekek felkészitését az életre. Ez ideális program az idősek gyerekek számára. Kihívást jelent a gyerekeknek a főzésben, asztal teritésben, és a számolásban. Ugyanakkor a gyerekeknek lehetőségük nyilik olyan területeket megismerni, amire az iskolában nincs lehetőségük. 40 vendég vett részt az eseményen, köztük volt a polgármester,munkatársak és azok akik besegitettek a Gyerekek nyara projektben. A gyerekek svédasztalos vacsorával készültek, ahol dél-amerikai burritok és shashlik burgonya, különféle desszertek voltak találhatóak. A bárban pedig saját készítésű italokat szolgáltak fel.

A program reggelente 9: 00-kor kezdődött reggelivel és a napi teendők megbeszélésével. Együtt teritettük meg az asztalt (ez nem magától értetődő, mert sok gyereknek, még asztaluk sincs otthon, közös étkezés szóba sem jön), evés után mosogattunk, és eltörültük az edényeket is.

A projekt szerepjáték formájában is zajlik, a helyszin pedig az étterem. A felszolgálók, mármint a gyerekek, a vendéget örömmel fogadják, elkisérik az asztalukhoz, ahol rendelnek a vendégek ételt és italt, ki lesznek szolgálva és közben a gyerekek a tisztaségért is felelősek.

Az első este a projektből egy étterem látogatásával zajlik, Terebesen, 20 km-re egy községben. Ez mindenki számára nagyon különleges, mert a gyerekek nem vacsoráztak még éttemben. A feladatjuk hogy , megvizsgálja a menüt, milyen kinálat van, mi mennyibe kerül, hogyan teljesit a felszolgáló személyzet, mit csinálnak jól, és miben tévednek.

A gyerekeket csoportokba vannak osztva, főznek és üditőket készitenek, felváltva. Minden gyerek meg kell tanulja, hogy kell egy receptet elkésziteni, főzni, felszolgálni. Az üditőkkel ugyanaz a helyzet.

Hogyan vágjak apró kockákra a paprikát? Milyen változtatásokat lehet egy receptben tenni? Hogyan lehet szederszörpöt késziteni szederből? Mérési egységek – mi a gramm, mi a kilogramm?

Szeder szörp készítéséhez a szeder rázogatása. Nadja és Patti akcióban. Áfonya szirup, citrom és menta limonádé – ​​közvetlenül a kóstolás előtt. Minden csoport bemutatja amit készitett a másik csoportnak. A csedregi az iskolában nem gyakori, hogy előadást tartsanak – ezért fontos számunkra, hogy a gyerekek az éttermi projekt során megtanuljanak beszélni a közönség előtt. Kivéve Lucit és Gustit ez hatalmas kihívás a gyermekeinknek.

A gyerekek által készitett vacsora

5 napig az idősebbek gyermekkel főzéssel, előkészítéssel, asztalteritéssel, kiszolgálással és számlázással foglalkoztunk. Nagy udvarunkon egy 40 fős büfé volt felállitva, melyre meg voltak hiva a szomszédok, roma szülők, kollégák és a BuKi barátai. Akár a shashlik nyársak, akár a burritók és az étel, a desszertük és az italok, mindent a gyerekek készítettek. A vendégek élvezték, és gyermekeink nagyon büszkék lehetnek magukra.